Csókakői kolbászleves

Receptbeküldő: Koller Judit

Hozzávalók

1 közepes vöröshagyma
3 evőkanál olaj
30 dkg paraszt- vagy házikolbász (lehet füstölt kolbász is)
1 csapott evőkanál édesnemes, vagy csípős pirospaprika ízlés szerint
25 dkg fagyasztott zöldbab
2 gerezd zúzott fokhagyma
fél mokkáskanál őrölt köménymag
1 kiskanál cseresznyepaprika-krém, de akár elhagyható
1 babérlevél
1 kiskanál só
1-1 dl tejföl és tejszín
1 kiskanál liszt
fél citrom leve
1 kiskanál mustár
1 kiskanálnyi fölaprított friss vagy szárított tárkonylevél

Elkészítés

A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, lábasban, az olajon, kis lángon 5 perc alatt megfonnyasztjuk. A kolbászt - miután bőrét lehúztuk - karikákra szeljük. Igyekezzünk olyan fajtát választani, amelyik szépen vágható, nem esik szét, így biztosan nem is fő szét. A hagymára dobjuk, közepes lángon 1-2 percig pirítjuk. A pirított kolbászt a pirospaprikával meghintjük, elkeverjük, és a zöldbabot hozzáadjuk. Nagy lángra állítjuk, 1 liter vizet öntünk rá. A zúzott fokhagymával, a köménnyel, a paprikakrémmel és a babérral fűszerezzük, megsózzuk. 10 percig főzzük, ezalatt a bab is megpuhul. Közben a tejfölt a tejszínnel, a liszttel, a citromlével és a mustárral simára keverjük. A levesből fél merőkanálnyit a tejfölös keverékbe teszünk, elkeverjük, majd a fövő levesbe öntjük. 2-3 percig kis lángon főzzük, ezalatt leve kissé besűrűsödik. Ha kell, utánaízesítjük, végül a tárkonnyal fűszerezzük.