Csirkeraguleves zöldbabbal, tárkonnyal

Receptbeküldő: Szabó Veronika

Hozzávalók

30 dkg csirkemell filé
20 dkg sárgahüvelyű zöldbab
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 szál sárgarépa
2 szál fehérrépa
1/4 db zeller gumó
1 evőkanál kacsazsír
2 dl tejszín
1 ek burgonyakeményítő
1 evőkanál tárkony (szárított)
1 mokkáskanál őrölt kömény
só, bors

Elkészítés

Egy fazékban, kacsazsíron megdinszteljük a  vöröshagymát apróra vágva, majd hozzáadjuk a kis kockákra vágott csirkemellet, lepirítjuk, közben sózzuk, borsozzuk, majd mikor a hús szépen megpirult, hozzáadjuk a zöldbabot és az aprított fokhagymát és az egyformára vágott zöldségeket.
Meghintjük őrölt köménnyel és a tárkonnyal. Rövid ideig dinszteljük a zsíron, majd felöntjük vízzel és lassú tűzön főzzük, míg megpuhulnak a zöldségek és megfő a csirkehús.
Mikor minden kellően megfőtt, megkóstoljuk és ha szükséges ízesítjük sóval, borssal. Ekkor a tejszínnel elkeverjük a burgonyakeményítőt, hozzámerünk egy merőkanálnyi levet a forró levesből, hogy kiegyenlítsük a hő különbséget és így besűrítjük a levest. Tálaláskor, adhatunk hozzá pár csepp citromot, ha savanykásan szeretjük.